2018. aug 05.

Bakonyi sertésszelet

írta: MeSh
Bakonyi sertésszelet

bakonyi_sertes.JPEG4 személyre 
Elkészítés: 65 perc  

8 szelet sertéskaraj
10 dkg füstölt szalonna
50 dkg csiperke gomba
2 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 db TV paprika
2 db paradicsom
2,5 dl tejföl
2 ek. liszt
1 ek. pirospaprika
só, bors

A kiváló bakonyi sertés eredetébe most nem megyek bele, mert már amúgy is kihalt. Ám szerencsére a gombás-paprikás szaftja máig tündököl isteni mivoltában.
Ezt az ételt kár lenne kihagyni, pláne, hogy minden egyes alkalommal megígéred magadnak, kifelé sétálva az étteremből, hogy otthon is elkészíted. Hát nosza.
A húst nem klopfolom ki. Igaz, hogy akkor hamarabb puhulna, de én szeretem ha szálasan szakad. Időm is van bőven, nem az a fajta vagyok, aki a  vekker csörgésére ébred 11:00-kor, emlékeztetőbe írva, hogy anyámék délre itt lesznek.
Miután alaposan besóztam és borsoztam mindegyik szeletet, lisztbe forgatom. Egy nagy serpenyőben (ami tényleg nagy, mert utána minden ebbe lesz elkészítve) a húsokat kevés, forró olajban megkapatom mind a két oldalon. Majd kiemelem őket, hogy várakozzanak az újabb szereplésükig.
Helyükre beledobom az összevágott szalonnát. A bőrét nem, azt a kutyának adom. De nem mindet, mert kistestű a szentem és hízásra hajlamos.
Ha a szalonna némileg feloldódott, akkor az apróra vágott hagymát megdinsztelem benne. Amire, a szintén felszeletelt paprika és paradicsom is rámegy. Rázúzom a fokhagymákat is.
Jöhet a gomba. Nem pucolom le róla az értékes és zamatos részeket. Ha paragép vagy és mindenféle rémmesével traktáltak kiskorodban, akkor nyugodtan.
Plusz, egyes helyeken a gombát nem csak simán beledobják, hanem külön serpenyőben kisütik. 
De most se flanc, se extra koszolni való edényem nincs, így simán beleteszem szeletelés után.
Most teszem bele a pirospaprikát is és alaposan összekavarom az egészet.
Pár perc kavarintás után felöntöm 2 deci vízzel. Sózom, borsozom.
Ha elkezd rotyogni, akkor a húsok mehetnek vissza a wellnessbe. Szépen belenyomkodom, eligazgatom. Majd ráteszem a fedőt.
Most jöhet, hogy "lassú tűzön" vagy "alacsony lángon" vagy "visszafogott hőfokon". Romantikus, de semmit nem tudunk meg belőle.
Visszaveszem a 9 fokozatú kerámia platnit 3-asra 
és hagyom megpuhulni a húst és összeérni az ízeket.
Erre van 50 perce. Ezalatt összekeverem a tejfölt a liszttel. Na, nem ere megy el az egész idő, nem aludtam lajhárrá magam továbbra sem.
Ha letelt az idő, akkor a húsokat kiveszem a fürdőből és újra pihenő állásba/fekvésbe kerülnek egy cseppet.
Beleöntöm a serpenyőben levő, illatokban már gazdag lébe a tejfölös lisztet. Alaposan elkeverem pár percen keresztül. Mennyein krémes lesz.
Visszarakom a húsokat, ráteszem a fedőt és félrehúzom a serpenyőt.
Tálalásig épp minden aroma összeér.
Nem galuskával, nokedlivel, dödöllével vagy nudlival készítem. Egyszerűen rizzsel, mert azon kívül, hogy nincs vele macera, tökéletesen felszívja a szaftot is.

Miután helyet foglaltak a kedves vendégek - alias éhes családtagok, aki végig a kaja mellett sündörögtek készítés közben -, kihalmozom mindenkinek az adagját és kezdődhet a vidám étkezés. Melyet megalapozhatunk házi szilvával, ha épp úgy tartja kedvünk.

Szólj hozzá