2014. nov 20.

Chilis bab

írta: MeSh
Chilis bab

Chilis bab.jpg

8 személyre
elkészítés 60 perc
 
1 kg darált marhahús (comb, lábszár)
2 db közepes hagyma
1 fej zeller
1 db zöldpaprika
2 evőkanál chili paprika
20 csepp Tabasco Habanero
3 gerezd fokhagyma
2 evőkanál oregano
1 üveg paradicsompüré (5dl)
5 doboz vörös bab (kidney beans)
1 doboz kukorcia
1-2 kávéskanál só

Na, ez egy jó férfias kaja, főleg ha még csípősség terén is szabad kezet kapok. Úgyhogy bizonyítandó mivoltomat, kezdésképpen puszta kézzel feltépem a konzerveket.
Ezután újabb erőnléti edzés. A zellert hámozás után a kislyukún lereszelem. A hagymát apróra vágom. Majd kevés olajon 5-7 percig párolom.
Mehet rá a darált hús, amit készen veszek vagy továbbra is annyira férfi vagyok –kb. mint Bear Grylls-, hogy lekanyarintom az állatból a matériát és az ujjaimon keresztül ledarálom.
Szinte készre dinsztelem. Akkor jó, ha mindenütt átbarnult (kb. 5-10 perc). Ezután hozzáadom a szétnyomott – ezt már grátiszként kisujjbeggyel - fokhagymát, a fűszereket, a zöldpaprikát - egy percig azzal is pirítom - , majd hozzá kell adnia paradicsom pürét és a Tabascot.
A paradicsommal ésszel, nem kell rögtön az összeset, nehogy túl híg legyen. Ha meg már belehajintottad, akkor ez van. Korrigálod később.
Összeforralom, majd takarékra téve kb. 15 perig főzöm.
A bab, ami tévesen a magyar fordítás értelmezése miatt nem a carne (a chili con…), hozzáadása jön.
A levétől szétválasztom a babot. Ez már nem izom hanem észjáték. Sózom.
Ha túl sűrű a cucc, akkor teszek bele a levéből, ameddig nekem szimpatikus vagy ha túl csípős lett, és kavargatás közben elmállik a kanál, akkor hígításképp.
5-7 percig főzőm. Kóstolás után még lehet tenni bele a fűszerekből.

Kenyeret elő. A szilárdat és a folyékonyat is. Előbbi felszíjja, utóbbi hűti, és elmossa. Majd nekilátunk a srácokkal, és kemény sztorikat bányászunk elő, amúgy kedves, idilli, romantikus lelkünkből.
Szólj hozzá