2018. jan 14.

Sweet Potato - Dog

írta: MeSh
Sweet Potato - Dog

spdog.JPG2 személyre
elkészítés 40 perc

2 db édesburgonya
4 db sertés virsli
5 dkg bacon
5 dkg vörös Cheddar
2 fej vöröshagyma
só, bors, majoranna

Hogy a kifli helyett édesburgonyát használok, az nem véletlen. Sokkal tartalmasabb lesz tőle a étkezés, és a glutén is messzi tájakra evez. Valamint az édes íz remekül harmonizál a sóssal.
A két krumplit felteszem főni. De csak addig, hogy bele lehessen szúrni a villát akadálymentesen. Tovább nem kell, mert akkor szét fog esni. Mint Te az idegtől, amikor töltöd meg és lebomlik az egész.
Míg az édesek lubickolnak, összedobom a kutya többi hozzávalóját.
A hagymán és baconön lepirítom a - szintén apróra vágott - virslit. Azért teszek ide is, mert így belefér egybe kettő. Megőrzöm a klasszikus roppanást, és dúsítom a húsos részt is. Sóval, borssal és majorannával ízlés szerint meghintem.
Előmelegítem a sütőt 210 fokra és előveszek egy tepsit. Belehelyezem a két krumplit, majd középen, szépen, a kellő mélységig bevágom. Az ereimet nem kell, ha mégis szétesne. Alul trükkös módon összefogatom fogpiszkálóval és kész. Csak ne azzal együtt fogyasszuk el. Több halálnem nem kell ebbe a cikkbe.
A virsliket befektetem finom mozdulatokkal a krumpli ágyba. Ahogy az alvó csecsemőt a kiságyba. Majd rálapátolom a hagymás cuccot és beteszem 10 percre a sütőbe.
Mikor elkészül, rögtön ráreszelem a sajtot, hogy ráolvadjon. Így az nem pirul meg, hanem kellemesen krémes marad.

Nemesen egyszerű egy tál étel, annál dúsabb íz hatással. S ha a csípős szenvedélyes híve vagy, akkor elengedhetetlen hozzá a Jalapeño. A hideg búzasör meg alaptartozék.

Szólj hozzá