2014. sze 06.

Tejszínes-csirkés penne brokkolival

írta: MeSh
Tejszínes-csirkés penne brokkolival

Tejszínes-csirkés penne brokkolival.jpg4 személyre
elkészítés 40 perc

1/2 kg csirkemell
20 dkg brokkoli
200 ml főzőtejszín (20%-os)
1,5 dl fehérbor (akármilyen muskotályos)
10 dkg margarin
1 fej kisebb hagyma
2 gerezd fokhagyma
30 dkg pennetészta
só, bors

Minden előzetes cécó nélkül felteszem a tésztát főni. Mire megfő, kész is van a penne többi része.
Kibontom a bort és megkóstolom, szigorúan csak az íze miatt.
Kimosom a poharat, újratöltöm és félreteszem.
A csirkét vékony csíkokra, a hagymát apróra vágom, ügyelve arra, hogy mértani pontossággal egyforma egységeket kapjak. Ha elsőre nem megy, nem baj. Tizedikre kicsit ciki már. A fokhagymát összenyomom. Biztos eljátszott mindenki már a fokhagymanyomóval, mintha pillangókés lenne, kár tagadni.
A brokkolit – ha fagyasztott – mikróban vagy forró vízben felengedem és félreteszem. A tejszínt is kibontom és azt is félreteszem. Meglehet kóstolni, de felesleges.
A serpenyőben, amelyet úgy választottam ki, hogy minimum 3 literes
legyen (ehhez felesleges meetinget összehívni), felolvasztom a margarint.
Amikor már kellemesen szétfolyt, beleteszem a csirkét, a hagymát és a fokhagymát.
Nagy lángon pár perc alatt fehérre pirítom. Ilyen gyors kifehéredés kevés szférában adatik meg.
Hozzáöntöm a bort, ha menet közben nem fogyott el, és a tejszínt, majd közepes lángon 5-10 percig főzöm. Ízlés szerint csipetnyi sóval és borssal megszórom. Nem szabad megijedni a fura kinézetű elegytől. Jó lesz a végén, csak türelem.
Hozzáadom a szálakra tépett/vágott brokkolit. Most nincs idő arra, hogy kicsi fáskertet építsünk belőle sóágyon. Még 5 perc és belekeverem a menet közben leszűrt tésztát. Jól átforgatom, erre kellett a nagy serpenyő.
A „maradék” borral együtt tálalom úgy, hogy reszelt füstölt sajtot szórok a tetejére.

Ha a végeredmény nem ízlene, adjuk a gyereknek!

Szólj hozzá